A hallásszűrés és hallásrehabilitáció fontossága népegészségügyi szempontból
Becslések szerint Magyarországon minden tizedik ember küzd valamilyen hallásproblémával. A 60 év feletti népesség 30%-a érintett, és az arány az életkor előrehaladtával egyenes arányban nő. A civilizációs ártalom és a magas zajterhelés, valamint a fülhallgató használat széles körű elterjedése miatt azonban a fiatalabb korosztályokban is egyre több a csökkent hallású.
Tévedés lenne azt gondolni, hogy a halláscsökkenés csak a nagyothalló problémája. A hallássérülés elsősorban a rosszul halló ember környezetében élőknek okoz gondot. Ők azok, akik nem tudják megértetni magukat, vagy félreértések áldozatai lesznek. Ezt is figyelembe véve a probléma szinte minden második-harmadik embernek nehézséget okoz a mindennapok során. Ezért rendkívül fontos, hogy mindenki felelősen járjon el ebben a kérdésben, és vegye igénybe az ingyenes hallásszűrési lehetőségeket.
A szakemberek évente egyszer javasolják a hallásmérést. Ha a hallás az ép tartományba esik, nincs más teendő, mint megjegyezni a dátumot, és egy év múlva újra felkeresni az audiológust. Ha azonban eltérés mutatkozik, meg kell tenni a szükséges lépéseket a hallásrehabilitáció terén. A szakemberek a halláscsökkenés mértékétől és típusától függően tesznek javaslatot a gyógyszeres kezeléstől a segédeszközzel való ellátáson keresztül akár a műtéti megoldásokig.
A halláscsökkenés is csak egy probléma, amire létezik megoldás. Oldja meg Ön is!
A megfelelő hallókészülék kiválasztásának fontossága
A hallókészülék kiválasztásánál nagyon fontos szempont, hogy az adott készülék milyen technológiát alkalmaz a hangok felerősítéséhez. A hagyományos technológiával működő legtöbb hallókészülék hangjában torzítás hallható. Ennek oka, hogy a hagyományos rendszerek a bejövő hangot csatornákra bontják. Az újbóli összeállítás megszakítja folytonosságukat, ami rosszabb hangminőséget, torzítást eredményez. A csatornamentes hallókészülékekkel a beszéd érintetlen marad, és megőrzi természetességét, mert ezek a készülékek teljes egészként dolgozzák fel a hangokat, úgy, ahogy azt az emberi fül teszi. A csatornaelvű készülékek maximum szótag szintű felbontásra képesek. Így, ha egy szótagban egy halk és egy hangos hangzó is van, akkor azok átlagával erősítik fel a szótagot. A csatornamentes technológia ezzel szemben az adott szótagban levő halk és hangos hangot is a neki megfelelő mértékű erősítéssel látja el, így minden hangzó hallhatóvá és érthetővé válik a nagyothalló számára.
A csatornamentes technológiához rendkívül gyors jelfeldolgozásra van szükség. A csatornamentes hallókészülékek másodpercenként 20.000-szer módosítják az erősítést a bejövő hangok függvényében. Ez teszi lehetővé, hogy a beszédértés javul, a zavaró zajok csökkennek, és az állandó problémát jelentő sípolás gyakorlatilag nem létezik. A rendszer ugyanis annyira gyors, hogy kiiktatja a gerjedést, még mielőtt az hallhatóvá válna. Így nem csupán a nagyothalló számára, hanem a környezete számára sem hallható a csatornaelvű hallókészülékeknél gyakran tapasztalható zavaró, sípoló, fütyülő hang. A csatornamentes készülékek maximális beszédértést, tisztább, természetesebb hangot biztosítanak, kompromisszumok, sípolás és torzítás nélkül.