A vasútegészségügy

Az első magyar gőzüzemű vasutat 1846-ban helyezték üzembe. Az 1867. évi kiegyezés után, az 1868. évi XII. tc. alapján a Magyar Állam megváltotta a Magyar Északi Vasút Pest-Salgótarján vasútvonalát. Ezzel alakult meg 1868. július 1-jén a Magyar Államvasutak, melynek neve – a kiegyezés után megalakult Független Felelős Magyar Kormány első közmunka- és közlekedési miniszteri, Gróf Hídvégi Mikó Imre 1869. október 31-én megjelent rendelete alapján – Magyar Királyi Államvasutak lett.

A vasúti társadalombiztosítás fejlődésének első állomását (!) az 1870. március 13-án jóváhagyott Alapszabállyal 1870. április 1-jén megalakult MÁV Hivatalnoki és Szolgai Nyugdíjintézete jelentette.

Röviddel ezt követően 1870. április 20-án megalakult a MÁV Pályaorvosi Szolgálat. Mindemellett a vasúti dolgozók további támogatását célozta az alacsony jövedelmű alkalmazottak részére létesített MÁV Betegsegélyező Pénztár.

1907-ben az Országos Munkásbiztosító Pénztár megalakulásakor a MÁV Betegsegélyező Pénztár megszűnt. Vagyonának két részre osztásával jött létre a MÁV Vállalati Betegsegélyező Pénztár és a MÁV Külön Betegsegélyező Pénztár. Előbbihez tartoztak a napi 8 koronát meg nem haladó, míg az utóbbihoz az évi 2400 koronát meg nem haladó fizetésű dolgozók. A Külön Betegsegélyező Pénztár orvosi rendelővel is rendelkezett a Keleti Pályaudvar szomszédságában.

1921-ben a Népjóléti Minisztérium megalkotta az Országos Tisztviselői Betegsegélyező Alapot, valamint a közlekedési vállalatok régi kívánságára az 1907. évi XIX. tc. módosításával 1924. január 1-jén létrejött a MÁV-nál egy külön Betegsegélyező Intézet.

1927-ben a MÁV alkalmazottak által önkéntesen fizetett járulékokból (ún. téglajegyek), valamint az Önkéntes Támogatási Alapba fizetett 0,5%-os járulékból jött létre a MÁV Betegségi Biztosító Intézete.

A vasúti dolgozók és családtagjaik részére biztosított ingyenes gyógykezelés, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógyfürdő ellátás, kórházi ápolás többek között, a II. Világháborút követően elveszett kassai, illetve kolozsvári BBI kórházban, illetve rendelőintézetben volt hozzáférhető. A folyamatosan növekvő igényeknek megfelelően került kialakításra 1925-1927 között a nevét gyakran cserélgető, kezdetben 50 ágyas MÁV Kórház és Rendelőintézet Budapesten. (1927: Magyar Királyi Államvasutak Betegségi Biztosító Intézet Magánkórháza és Orvosi Rendelőintézete; 1930. február: MÁV BBI Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Magánkórház és Központi Rendelő; 1930. augusztus: Horthy Miklós MÁV Kórház és Rendelő.)

Ezt követte a budai MÁV Tüdőszanatórium, majd a vidéki gyógyfürdők. Az 1933. évi XCV. tv. alapján lettek a MÁV egészségügyi intézményei az egységes vasútegészségügyi rendszer tagjai.

A széttagolt biztosítói szervezet – így a MÁV BBI, valamint a pályaorvosi intézményrendszer is – 1950-ben az újonnan megalakított SZTK-val szűnt meg. A BBI feladatkörét a betegségbiztosításban a Vasutasok Szakszervezete, egészségügyi ellátásban pedig a vasútegészségügyi szolgálat vette át. A vasútegészségügyi szolgálatot a vidéki nagyvárosokban lévő központi rendelőintézetből és a hozzájuk kapcsolódó üzemorvosi rendelőkből álló Területi Egészségügyi Központok alkották.

1992-ben a Társadalombiztosítás két alapjának létrehozásakor a MÁV fenn tudta tartani korábbi nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerének elemeit, ezek azonban elvesztették önállóságukat.

1999-ben az önálló költségvetési intézmények formájában működő egészségügyi ellátó intézmények egy Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumi rendelettel megszűntek, és az 1997-ben a MÁV Rt., a Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár, a Magyar Állam (képviselő: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium), és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. által alapított Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság részévé váltak.